Ilyenek voltunk, köszönjük Nektek!

SVÉT 8.0 - Veszprém képekben

Köszönjük a szuper képeket Szúdy Péter (Clicksforpix) és Szindbád az utazó!

További képek itt és itt!

Valami régi, valami új – a fókuszban: Örökségünk és kreativitásunk

Az év legjobban várt gasztrorandevúja kétségtelenül a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) éves nagyrendezvénye. A mindig változó helyszínt 2016. szeptember 11-én, vasárnap a Chianti Étterem városa, Veszprém adja, míg a díszletet a vár impozáns kulisszái biztosítják. A rendezvény az Érseki Palota előtti téren pontban délben, a megyés püspök köszöntőjével és asztali áldásával kezdődik. Ezután a Chianti tulajdonosi köréhez tartozó balatonfüredi Baricska Csárda cigányzenekara idézi fel a Jó ebédhez szól a nóta hagyományait, közel félórás műsorával. A zene illeszkedik a tematikához: a hagyományőrző blokkot a modern ritmusok váltják, hiszen az itt kínált finomságokat az Örökségünk és kreativitásunk mottó jegyében kell elkészítenie a séfeknek. Ez azt jelenti, hogy a vendéglátók egy hagyományos magyar, illetve egy modern, önazonos kreatív fogást kínálnak. Az esemény remek lehetőség arra, hogy a 15 SVÉT, és a két meghívott helyi étterem, illetve a SVÉT-aspiránsok bemutassák, hol tart aktuálisan a konyhájuk. Az eseményen az italokról természetesen a helyi erők, a Balatoni Kör tagjai gondoskodnak.

Időpont, helyszín

Dátum: 2016. szeptember 11., vasárnap (12.00-18.00)

Helyszín: Veszprém, Érseki Palota előtti tér

Házigazda: Chianti Étterem

Résztvevők: a 15 Stílusos Vidéki Étterem + 2 meghívott veszprémi étterem (Oliva, Villa Medici) + 3 aspiráns étterem

Tematika: Örökségünk és kreativitásunk

Regisztráció: szükséges (augusztus 15-től: veszpreminfo.hu)

Kóstolás a helyszínen megvásárolható kóstoló kuponok ellenében. (bankkártyás kupon vásárlás megoldott)

Mindig friss hírek: svet.hu, facebook.com/stilusos

Gyalogosan az Óváros tér felől. A Vár bejáratát Google Maps-en így éred el a legkönnyebben (csak gyalogos megközelítés!): Veszprém, Vár utca 2.

Parkolni az Óváros téren, az Erzsébet ligetben (Google Maps: Veszprém, Erzsébet sétány 1.) és a környező felszíni parkolókban ingyenesen lehetséges, ahonnan a rendezvény helyszíne 3-5 perces könnyű sétával elérhető.

Aki fedett parkolót szeretne, a térítés ellenében igénybe vehető, szintén a közelben található Bagolyvári parkolóházat vagy a Szeglethy utcában található mélygarázst ajánljuk.

Tömegközlekedés: helyijárat Autóbusz-állomás, Hotel vagy Színház megálló.

(SV)ÉTLAP, avagy amit kóstolhatsz

Akikkel találkozhatsz

Jótékonysági borvacsora a Balatoni Kör borászaival

7 stílusos vidéki borász, 7 stílusos vidéki séf, egy cél…

Jótékonysági borvacsora a Balatoni Kör borászaival a SVÉT 8.0 előestéjén a Chinati Étteremben.

Házigazda: Varga Roland konyhafőnök Chianti Étterem (balra) és Ruprecht László a Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke.

Résztvevő borászatok:
Pálffy Pincészet /Pálffy Gyula
Laposa Pincészet /Laposa Bence
Légli Ottó Pincészete/ Légli Ottó
Jásdi Pincészet /Jásdi István
Szent Donát Pincészet /Kovács Tamás
Bujdosó Pincészet /Bujdosó Ferenc
Villa Tolnay pincészet  /Nagy László

Éttermek:
Baricska Csárda /séf: Somogyi Károly
Chianti Étterem /séf: Varga Roland
Villa Medici Étterem /séf: Amrein Csaba
Oliva Étterem / /séf: Tornyos Balázs
Kistücsök Étterem / séf: Jahni László
Viator Étterem /séf: Gyurik Gábor
Ikon Étterem/séf: Pataky Péter

Részletek hamarosan…

MEGTELT! KÖSZÖNJÜK NEKTEK!

ELJÖVÜNK, HÁT SEGÍTÜNK…
A veszprémi gyerekek nevében is nagyon köszönjük NEKTEK, hogy részvételetekkel ilyen nagylelkűen támogatjátok Családokért és Gyermekekért Közhasznú Alapítványt, melyet a Veszprémi Család és Gyermekjóléti Központ munkatársai működtetnek! Köszönet!

A menü:

A Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalomról

Több kiváló étterem összefogásával a Szentendrei-szigeten található Rosinante Fogadóban 2012 februárjában jött létre az első gasztrorandevú, amely közel hozta egymáshoz a fogékony közönséget és az akkor még nyolc innovatív vidéki konyhát vezető séfet. A jelenleg 15 vidéki étterem közös nevezője a minőségi konyha és a szívből jövő vendéglátás. A cél mindezek népszerűsítése évi egy nagy, illetve több kisebb rendezvény keretén belül azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ínyenc utazók fókuszába új, kevéssé ismert kulináris desztinációk kerüljenek.